2013.11.01

Kárpátaljai gyerekek a zánkai regös táborban
Az egész Kárpát-medencéből érkeztek gyerekek abba a regös táborba, amelyet az Erzsébet-tábor keretében,CserKÉSZen a Kárpát-medencében címmel szervezett a Magyar Cserkészszövetség október 27-e és november 1-je között a Balaton partján, Zánkán.

2013.10.27

A munkácsi cserkészcsapat kezdeményezésére idén a KáMCSSZ hegyitúra szakágának szervezésében, Kristofori András vezetésével lett meghirdetve az 1956-os forradalom emlékére ez a túra, immár harmadik alkalommal. Az idei túra egyben szolidaritás is a Székelyek Nagy Menetelésével, hiszen egy időben zajlik. Végig viszi a túrázók a hátukon a magyar és a székely zászlót. Eljön annak is az ideje, hogy székely testvéreink fognak hasonlót szervezni a velünk való szolidaritás jegyében

2013.10.19

...Népviseletbe öltözött cserkészek érkeztek Munkácsról, Beregdédából, Mezőgecséből, Benéből. A csapatok a Beregszászi 4. sz. Bendász István Cserkészcsapat cserkészházában gyülekeztek, majd a feldíszített szekerekre ültek, s zenei kísérettel, vidáman nótázva vonultak végig a városon, egészen a főtérig, ahol a gecsei cserkészek adtak elő egy csősztáncot.

2013.10.13

Az a megtiszteltetés ért bennünket, kárpátaljai cserkészeket, hogy részesei lehettünk egy emlékezetes eseménynek. Nálunk lett lebonyolítva a lengyel és magyar Cserkészszövetségek V. Konferenciája. Ezen belül néhány vállalkozó cserkész emléktúrán vehetett részt Bagolyházától kiindulva, a Pikuj csúcsát érintve az Uzsoki-hágóig menetelhettünk, ezzel is tiszteletünket adva annak az emléknek, hogy 1939-ben Magyarország ezen a határszakaszon fogadta be azokat a lengyel menekülteket, kik a fasiszta Németország és a kommunista Szovjetunió által megszállott Lengyelországból étkeztek.

2013.10.13

„Lengyel, magyar - két jó barát…”Munkácson tanácskoztak a magyar és a lengyel cserkészszövetségek képviselői.
Múlt hétvégén, 2013. október 10-13 között Munkácson került sor a Lengyel és Magyar Cserkészszövetségek V. Konferenciájára. A korábbi helyszínek Palást, Lemberg, Nagybánya, valamint Vilnius voltak, vagyis felváltva magyar illetve lengyel területen zajlanak ezek a szakmai találkozók.

Oldalak