2013.12.15

Idén 25 éve, hogy világszerte a cserkészek végzik a Betlehemi Békeláng elosztását. A Békelángot a betlehemi barlangkápolna gyertyáján gyújtja meg minden évben egy-egy felső ausztriai gyermek, ott, ahol a hagyomány szerint a karácsonyi Kisded született. Onnan repülővel jut el a Láng Ausztriába, ahonnan a cserkészek segítségével terjed el az egész világon.

2013.12.15

Idén december 15-én valóban rendhagyóra sikeredett az adventi kézművesnap Beregszászon, ugyanis négy év után a 4. Sz. Bendász István Cserkészcsapat programja szövetségi szintre emelkedett.

2013.12.11

Akit érdekel a lenti síelési lehetőség, kérem, jelezze a szövetségnek és a szervezőknek is! JM! P.

2013.12.10

És sikerült! A DemokRákóczi csapat első helyen végzett a közönségszavazáson és ezzel bejutott a döntőbe! Köszönet mindenkinek, aki segítette a csapatot szavazatával, biztatásával, tanácsaival. Köszönet a játék szervezőinek, a zsűrinek és minden munkatársnak. Találkozunk szombaton! :)

2013.12.07
December 7-én tartotta a KáMCSSZ XXI. soronkövetkező közgyűlését. Szép számban gyűltek össze tisztek, segédtisztek, csapatparancsnokok és az új csapatok vezetői.
Elmondható, hogy egy nagyon jó hangulatú, igazán cserkészies, eredményes, a Szövetség előtt álló komoly munkákhoz erőt adó és a vállalt komoly célok elérésében nagyon is bizakodásra okot adó együttlét, együtt gondolkodásnak lehettek részesei az egybegyültek. 
 

Oldalak