Az adventi várakozás időszakában karácsonyi énekekkel hangolódtak a közelgő ünnepre, a két felekezet képviseletében pedig áhítatra került sor. Rendhagyó alkalom volt ez Beregszász életében, hiszen az egymás felé nyitás és a közös ünneplés jegyében telt a délután.
Elsőként dr. Orosz Ildikó házigazda, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke köszöntette a családokat. Beszédében kihangsúlyozta, hogy legyünk büszkék saját ünnepeinkre és ne a nyugati, amerikai hagyományokat kövessük. Minden idegen ünnepnek van megfelelője a magyar szokásvilágban is, a mi feladatunk azokat őrizni és továbbadni. Engedjük be otthonainkba a kántálókat és a betlehemeseket, hiszen Krisztus születését hirdetik az egész világnak.
Taracközi Ferenc református lelkész és Losák István római katolikus plébános adventi gondolatokat osztott meg az egybegyűltekkel. Végül Jakab Annamária, a Beregszászi 4. Sz. Bendász István Cserkészcsapat vezetője köszöntette a résztvevőket és invitált a kézműves termekbe. Mindhárman kihangsúlyozták, hogy Isten szeretete és a Megváltó születése mindannyiunkat összeköt, ezért az ünnep kiteljesedését jelenti, ha közösen várakozunk Jézus születésére. A szívhez szóló gondolatok lelki töltetet adhatnak az adventi várakozásban, a kézzel készített tárgyakkal pedig átélhetjük az ajándékozás igazi, szeretettel teli élményét. A saját magunk által készült ajándékokban ugyanis benne van minden szeretetünk, ezáltal elkerülhetjük, hogy a karácsony csak a vásárlásról és az anyagiakról szóljon.
A katolikus egyházi hagyományban advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja, így ezzel a családi alkalommal is igyekeztek erre az örömmel teli várakozásra buzdítani a szervezők. A kézműves termekben 18 fajta foglalkozást próbálhattak ki a gyerekek. A hagyományos technikák közül csuhé angyalkát, mézeskalácsot és viaszgyertyát készíthettek, az újrahasznosítás jegyében pedig teafilterből, kávékapszulából és makaróniból készült díszeket. Emellett dióból, zseníliadrótból, papírból, pamutból készültek karácsonyfadíszek. A legkisebbeket játszó sarok és kifestő asztal várta.
A fáradt kézművesek a kecskeméti Csörömpölők Együttes koncertjén pihenhettek meg, majd a végén táncra perdülhettek a fülbemászó dallamokra. A délután folyamán a szervezők süteményekkel és teával kedveskedtek a résztvevő családoknak.
Jakab Annamária