Az esemény a korábbi évektől eltérően idén nem a Munkácsi 1. Sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat által szervezett túraként, hanem a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) szakági rendezvényeként került lebonyolításra. „A KáMCSSZ ebben az évben elindította a szakági cserkészmunkát is. A regös szakág (vezetője Jakab Annamária) egy hete indította el a munkáját Beregszászban egy sikeres szüreti mulatsággal, a hegyitúra szakágnak (vezetője Kristofori András) pedig ez a teljesítménytúra már a második rendezvénye – tájékoztat Popovics Pál, a cserkészszövetség elnöke. – Az első a közelmúltban, magyar és lengyel cserkészek részvételével lebonyolított háromnapos gerinctúra volt a valamikori közös határon. Ezeket a túrákat, meg általában a szakági programokat kiemelten kezeljük a jövőben is. A legutóbbi túrának, akárcsak korábban, a célja most is az volt, hogy 56 kilométert gyalogolva megemlékezzünk az 1956-os forradalom hőseiről.”