Jelenlegi hely

Cserkész őrsvezetők képzése Kárpátalján

Több évig nem nyílt lehetőség arra, hogy helyben képezzék ki vezetőiket, ezért volt kiemelten fontos programja idén a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetségnek a X. Kárpátaljai Őrsvezetőképző Tábor. Az előkészületek az Ilosvay Attila beregszászi segédtiszt vezette lelkes csapatnak köszönhetően már előző év szeptemberében elkezdődtek.

A vezetőképző tábor meghirdetését követően 33 cserkész jelentkezett a megmérettetésre, a továbbképzésre. Elsőként Karácsfalván, a hivatástisztázón találkoztak a törzs tagjai a jelöltekkel, akik Kárpátalja számos településéről érkeztek: Beregszászból, Beregdédából, Mezőgecséből, Benéből, Mezőkaszonyból, Munkácsról, Csapról, Eszenyből és Nagyszőlősről. Ezt követően 22 jelölt vágott neki a nem kis kihívással és fáradsággal járó tábornak, ahol megtapasztalhatták erősségeiket és gyengeségeiket, megküzdhettek határaikkal, hogy a végén jellemükben megerősödve, határozottan és elszántan kezdjék el az őrsvezetői életet.
Július 28-án a tábor helyszínére, Szarvasrétre (Puznyakivci, Munkácsi járás) megérkezve a kiképzők várták a mindenre elszánt jelölteket. A törzs, a konyhások és a mintatábor lelkiismeretes munkájának köszönhetően sikeres és eredményes képzést zárhattak a szervezők. A törzs tagjai a beregszászi, nagyszőlősi és kecskeméti csapatok vezetőiből kerültek ki. Az ő munkájukat segítették a háttérből a konyhások, akik között voltak csapi, munkácsi, nagyszőlősi és beregszászi cserkészek is. Emellett külön altáborként működött a mintatábor, ahol szintén vegyes csapat – munkácsi, ungvári, beregszászi – munkálkodott.
A mintatábor vezetője Henkel Beatrix beregszászi cserkésztiszt volt. Munkáját egy lelkes törzs és az őrsvezetők segítették. A Kárpátalja különböző pontjairól – Dédából, Viskről, Ungvárról – érkező 8-10 éves gyermekeket korosztályuknak megfelelő programokkal szórakoztatták a mintatábor vezetői. Volt ott vízi csata, vetélkedő, kézműveskedés és sok-sok játék. A mintatáborba érkező gyerekekkel gyakorolhatták a jelöltek az őrsvezetést, kipróbálhatták magukat, tanulhattak és rengeteg tapasztalatot szerezhettek. A szövetség és a képzés szervezői is fontosnak tartották, hogy olyan településekről érkezzenek gyerekek, ahol még nincs, vagy indulóban van a cserkészmunka. Ezzel motivációt, kedvet adtak a gyerekeknek a cserkészethez.
A vezetőképzőben részt vevő 22 jelölt sikeresen teljesítette a tábor követelményeit és szeptemberben elkezdhette a toborzó munkát. Húszan vettek részt közülük a karácsfalvai zárópróbán. A hétvégén elsőként csapatmunkájukat mutatták meg egy közösen összeállított meseerdővel, másnap pedig számot adtak a táborban elsajátított ismeretekről. A nap végén mindannyian átvehették a jól megérdemelt őrsvezetői képesítés jelvényét, a bronz hárslevelet és őrsvezetői szalagokat.
A törzs igyekszik a képzés után is fenntartani a kapcsolatot a friss őrsvezetőkkel, segíteni munkájukat, továbbképzéseket szervezni számukra. A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség által szervezett és vezetett képzésen összesen százan vettek részt, melyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatott. A szövetség vezetősége elégedett a szervezők munkájával és jövőre is szeretné meghirdetni őrsvezetőképzőjét.

Forrás: 

Jakab Annamária
Kárpátalja.ma