Jelenlegi hely

Ha táboroznak a Cserkészek

A Beregszászi 4. sz. Bendász István Cserkészcsapat idén Turjamezőn táborozott július 7–12. között.

Hétfő reggel Monro és Magua törzsfőnökök vezetésével indult útnak a csapat, hogy az új, szabad földterületet felosszák egymás között. A sámán a jóslatok alapján mutatott nekik utat, az ősök szellemei kísérték őket. A törzsek a bővizű patak mellett le is táboroztak, ahol első dolguk a sátrak felállítása, az építkezés és a saját totemük elkészítése volt. Este a sámán vezetésével az indiántűz mellett beavatási szertartást végeztek, melynek során mindannyian teljes jogú indiánokká váltak.
A tábor ideje alatt a rossz, esős idő sem szabott gátat a jókedvnek és a programoknak. Elsőként a túlélés szabályaival ismerkedhettek meg a cserkészek. A törzsfőnökök bemutatták a menedéképítést, majd az őrsök közösen el is készítettek egyet. Ezt követően a leghasznosabb cserkészismereteket sajátíthatták el interaktív módon a résztvevők – a tűzrakás, tájolás, rovásírás, elsősegély, magyarságismeret témakörein keresztül. Az indián asszonyok segítségével tollas fejdíszeket és hajfonatokat készítettek az ifjú indiánok.
A csapatok összekovácsolásában a közös főzések és építkezések, az őrsi tábortűz és feladatok mind nagy szerepet játszottak. Az őrsök bemutathatták építményeiket és azokat talizmánokra válthatták be. Az indián vásáron a szorgos munkával megszerzett talizmánokkal különböző finomságokat vásárolhattak.
A jó idő beköszöntével az egész napos túra indultak a táborozók, amelyről mindannyian fáradtan, de élményekkel gazdagodva tértek haza. A tábor szentmisével záródott, melyet Michels Antal atya tartott. Az utolsó napon a cserkészek számot adtak tudásukról, az évben és a tábor alatt elsajátított ismereteikről. Mindannyian sikeresen kiállták a próbát, így az újoncok fogadalmat tehettek, a régebbi tagok pedig velük együtt újították meg korábbi esküjüket. A Beregszászi 4. Sz. Bendász István Cserkészcsapat 2014-ben 14 kiscserkésszel és 7 cserkésszel gazdagodott.
Köszönjük a tábor szervezőinek, vezetőinek, a konyhásoknak és segítőknek a munkáját; az őrsvezetőinknek pedig az egész éves lelkiismeretes tevékenységet. Találkozunk a tanévnyitón!
 
 
Jakab Annamária
Kárpátalja.ma