Jelenlegi hely

Mátyás király vadászai Sósfalun

 
A Benei 14. számú II. Rákóczi Ferenc Cserkészcsapat idén is megrendezte évi csapattáborát, amelynek ezúttal a Sósfalu (Novoszelicja) melletti erdő adott otthont. A tábor július 17-én kezdődött, 25 gyerek és öt felnőtt segítő vett részt benne. A tábor vezetői csapatparancsnokunk, Ferku Sándor és Reiter Krisztián voltak. A tábor lelkésze Rácz István atya volt, akinek köszönhetően minden nap tábori szentmisén vehettünk részt – érezhető volt a kegyelem.
A tábor keretmeséje idén Mátyás király vadászata volt. Az első nap a tábor és a körletek megépítésével telt, majd a nap végén fáklyás tábortűznél adhattunk hálát azért, hogy ott lehetünk, és hogy épségben megérkeztünk. Vasárnap meglátogattuk a barlangokat, egész napos túra keretében, melyen mindenki örömmel vett részt.
Az utolsó előtti nap ellátogatott hozzánk Henkel Beatrix beregszászi cserkésztiszt, és rengeteg ötletével gazdagította táborunk színvonalát, amit nagyon köszönünk neki. Ahogy telt az idő, lassan elérkeztünk az utolsó naphoz, amit már sokan izgatottan vártak, mert akkor került sor a próbára, majd az avatásra, melyen nyolc cserkészt avattunk fel. Másnap lebontottuk a tábort, és vonattal elindultunk haza.
Mindenkinek nagyon szépen köszönjük, aki hozzájárult, hogy táborunk létrejöhessen, a Beregszászi Karitásznak pedig köszönjük az adományát.
Mindenki rengeteg élménnyel gazdagodott, és már alig várjuk a következő tábort.
Ferku Johanna