Jelenlegi hely

Nyárzáró szövetségi túra – KáMCSSZ 2015

 

Egy pompás idénynyitó túra után különböző cserkészprogramokkal, csapattáborokkal, kiképző táborokkal folytattuk a nyarat, és persze nem maradhatott el a túrázás sem!

A nyár zárásaként úgy döntöttünk, hogy tovább fokozzuk élményeink számát és a csúcspontra emeljük őket, aminek megvalósításaképpen Kárpátalja legmagasabb csúcsainak a megmászását tűztük ki célul.

A túrát augusztus 28-30. (péntek-vasárnap) bonyolítottuk le. Pénteken 14 résztvevővel – cserkészek és civilek egyaránt – neki is vágtunk a nagy kalandnak, és 17 óra tájékán sikeresen meg is érkeztünk a «Kozmescsik» táborozási helyszínre, mely a Hóvár (Hoverla) csúcs lábánál helyezkedik el. Letáboroztunk, megvacsoráltunk, jókat nevettünk és testileg-lelkileg felkészítettük magunkat a szombati nagy menetre.

Szombaton már kora reggel, 7 órakor nekivágtunk a csúcsok meghódításának. Elsőként az információs tábla szerint 10 kilométerre található Kőhavas (Petrosz) csúcsot vettük szemügyre és másztuk is meg, amely 2020 méter magas, és így Kárpátalja 4. legmagasabb csúcsa, majd leereszkedtünk a nyeregbe, és tízen folytattuk a túrát a gerincen haladva, az ösvényt taposva fel, a Hóvár csúcsáig.

Miután elkészültek a diadalmas képek a 2061 méter magas Hóvár csúcsán, gyorsan el is indultunk a táborhelyszínre, ugyanis beborult az idő, és már a ránk sötétedés veszélye is fenyegetett.

A csúcstól egy kilométerre voltunk, mikor egy gyönyörű jelenségnek lettünk szemtanúi. A csúcsot beborították a sűrű, fehér felhők, sipkát adva a csúcsnak, és mint kupola jelent meg a csúcs körül egy gyönyörű szivárvány, melynek kezdési pontjai tökéletesen láthatóak voltak a hegy lábánál. A látvány felejthetetlen volt!

Miután kigyönyörködtük magunkat, tovább haladtunk. A hosszú és nehéz szakaszon sietve haladtunk végig, este 20 órára érkeztünk vissza a táborhelyszínre. Már sötét volt.

Másnap, vasárnap kora reggel a sátrak szárítása után haza is indultunk.

A túra alatt 27 kilométert tettük meg.

Felejthetetlen élményben volt részünk. Gyönyörű táj, pompás hangulat, elragadtató természet és Kárpátalja legmagasabb csúcsai.

 

Tominec Mihály, hegyi szakágvezető