Jelenlegi hely

Rólunk írták! Kárpátaljára érkezett a Betlehemi Békeláng.

A cserkészek immár negyed évszázada juttatják el otthonainkba a béke lángját, melynek előzménye az ENSZ azon kezdeményezése volt, hogy 1986-ot a béke nemzetközi évének nyilvánította. A béke jegyében született meg egy osztrák cserkészcsapat – mely Habsburg Rudolf nevét viselte – fejében az ötlet, hogy a béke szimbóluma az a láng legyen, melyet a betlehemi Születés Templomában égő örökmécsesből gyújtanak meg. Először 1989-ben hozták el Jézus születésének állítólagos barlangjából a béke lángját.
Azóta minden évben karácsony előtt elindul Bécsből egy gyermek a lámpásával – cserkészek kíséretében – a Szentföldre, hogy repülővel elhozza a Betlehemi Békelángot, melyet aztán az osztrák fővárosból a többi országba a cserkészek visznek, s adnak tovább. Így jut el lángról lángra, mécsesről mécsesre a „világosság" az otthonokba, így Kárpátaljára is.

A Békelángot idén a bécsi Fogadalmi templomban (Votivkirche) adták ezer – köztük több mint száz magyar – cserkész jelenlétében egy anglikán, evangélikus, katolikus és ortodox lelkészek által tartott ökumenikus áhítat keretében. A határon túli régiók is képviseltették magukat az ünnepségen: a magyarok zászlóját egy erdélyi vitte, a magyarok könyörgését egy felvidéki mondta el, és a a Békelángot egy vajdasági cserkészlány vette át honfitársaink számára.
Kárpátaljára a Munkácsi 1. sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat tagjai hozták el a lángot Budapestről, ahol a Magyar Cserkészszövetség elnökétől, Budai Barnabástól vették át december 14-én késő este.
Másnap a nagyszőlősi ferences kolostortemplomban osztották szét a Betlehemi Békelángot a kárpátaljaiaknak. A lángot a munkácsi cserkészek hozták be az elsötétített kápolnába, s adták át a házigazda Nagyszőlősi 6. sz. Sólyom Cserkészcsapatnak, akik először a nagy csapatgyertyát gyújtották meg vele. Ezt követően Jackánics Artúr Fülöp ferences rendi szerzetes és Tivadar Mihály helyi görögkatolikus lelkész köszöntötte az egybegyűlteket.
A nagyszőlősiek ünnepi műsorral is kedveskedtek a vendégeknek, majd továbbadták a lángot a csapi, eszenyi, beregszászi, benei és munkácsi cserkészek képviselőinek, illetve a már hagyományosan Lembergből Kárpátaljára utazó Ukrajnai Lengyel Cserkészszövetség küldöttségének és valamennyi jelenlévőnek.
A láng mellett valamennyi résztvevő mézeskalács-csillagokkal díszített emléklappal térhetett haza.
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetségnek köszönhetően Kárpátalja számos területére eljuthatott a Betlehemi Békeláng, hogy bevilágítsa otthonunkat, szívünket, s áldottá tegye Jézus születésének ünnepét.

Forrás:
Marosi Anita
Kárpátalja.ma