Székelyföldi kirándulás

KCST!
Mindannyiunk számára örökre emlékezetes és csodálatos élményekkel gazdagodva értünk vissza tegnap délben a Munkácsi 1.sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat által szervezett Székely-földi útról.
A beregszászi, csapi és nagyszőlősi cserkészcsapatok tagjaival és barátainkkal kiegészülve közel negyvenen indultunk el augusztus 24-én hajnalban erre a hosszú útra.
Az út apropóját az adta, hogy az első világháborúban, az 1916-17-es években többek között a magyar királyi munkácsi 11. honvéd gyalogezred védte Magyarország határát Székelyföldön az Úz-völgyénél. Közülük több százan hősi halált haltak és itt vannak eltemetve. Ennek a gyalogezrednek a katonái építették fel 1917-ben az itt folyó Magyarós-patak mellett a katonakápolnát is. Ezen hős katonák sírja és emléke előtt jöttünk el tisztelegni. A II. világháború végén, a román átállás után pár nappal, augusztus 26-án kegyetlen, rengeteg áldozatot hozó összecsapások után itt jöttek be országunk területére a szovjet csapatok. 19 éve ezen a napon minden névben a székelyek egy megemlékezést tartanak, melyen idén mi is részt vettünk abban a katonai temetőben, melyben ezernél is több első világháborús katona van eltemetve.

Székelyföldre menet megtekintettünk Segesvár gyönyörű óvárosát, majd a 13 órányi út végén megérkeztünk Sepsiszentgyörgyre, ahol már vártak minket a 14. sz. dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat tagjai Gaál Sándor csapatparancsnok, korábbi szövetségi elnök vezetésével. Sándor bának nagyon sokat köszönhetünk, hiszen az ottlétünket és a székelyföldi programunkat ő szervezte, melyet nagyon szépen köszönünk! Finom vacsorát kaptunk minden nap végén, melyek igencsak tartalmasak voltak.
Augusztus 25-én részt vettünk Zágonban Mikes Kelemen szimbolikus temetésén, amikor is a község híres szülöttének rodostói sírhelyről hozott földet egy kis koporsóban eltemették egy szép, de kissé hosszúra nyúlt ünnepség keretében, ahol a mi csapatunk is koszorúzott. Egy kis kupica pálinka elfogyasztása után tovább haladtunk Csomakőrösre, ahol megtekintettünk a falu szülöttének, Kőrösi Csoma Sándornak az emlékmúzeumát. Kovásznán megkóstoltunk kétféle illatos borvizet, lekukkantottunk a bugyogó Pokolsárra, majd Készdivásárhelyen a város főterén egy csoportképre beálltunk Gábor Áron szobra elé. Továbbhaladva Háromszék csodaszép falvai között, a következő állomáson, Csernáton meghallgattuk a múzeum vezetőjének, Pali bának rengeteg bölcsességet tartalmazó gondolatait, majd szétnéztünk a nagyon gazdag múzeumban és annak udvarán. Vacsora előtt néhány vezetővel elmentünk megnézni a csodaszép környezetben, közel ezer méteren levő Vadas cserkészparkot, Sándor bá és cserkésztársainak művét. Itt lehet igazán élmény dús cserkésztáborokat tartani!
Másnap korán reggel indultunk az Úz-völgyébe. Az Ojtozi szoroson keresztül kimentünk Moldvába, ahonnan a nap fő eseményének a helyszínét közelítettük meg az utak rossz minősége miatt mintegy 150 km-es kerülővel. Visszatérve az ezeréves határhoz megálltunk pár percre az Úz vizével felduzzasztott hatalmas gátnál, majd tovább mentünk a megemlékezés helyszínére, a völgyben elterülő katonatemetőhöz. Itt kb. 1000 magyar katona sírja található. Rajtunk kívül több mint ezer ember jött el, hogy már hagyományosan lassan 20 éve tisztelegjen a hősök sírja előtt. Fantasztikus élmény volt ott lenni! A helyi emberek, a székelyek meghatódva nézték, ahogy a messziről jött kárpátaljai cserkészek az otthonról hozott földet a sírokra helyezik. A rendezvény után kicsit vártunk, amíg elkészül a hatalmas üstben rotyogó pityóka tokánnyal, majd jóízűen el is fogyasztottuk azt. Ebéd után kigyalogoltunk a munkácsi katonák által épített kápolnához, melynek oltárához is elhelyeztünk egy koszorút, elénekeltük a himnuszt majd körbejártuk az épületet. A belső falán még ott van az emléktábla, mely szerint a munkácsi ezred építette, Nuszer J. aláírással. A hazaút ismét kis kerülővel zajlott, ugyanis Moldván keresztül menet északra haladtunk és a Gyimesen át jöttünk vissza "magyar" területre. Gyimesbükknél léptük át az 1000 éves határt. Ott a Rákóczi-vár romjait is megtekintettük, megmászva a meredek és hosszú lépcsőjét.
Hétfő volt azt utolsó napunk, melyet Székelyföldön töltöttünk. Délelőtt kis gyalogtúrát tettünk Sepsiszentgyörgyön, melynek elején csoportfotó készült BiPi szobránál, majd megtekintettük nevezetes helyeit, épületeit illetve ellátogattunk a pár hónapja avatott nagyon kedves, családias cserkészházba, melyben egy szép cserkészmúzeum is működik. mindnyájan példát vehetünk, mennyire komolyan veszik itt a cserkészkedést és a múlt ápolását a felnőttek és a fiatalok is. Az eleredő esőben elbúcsúztunk nagyon kedves vendéglátóinktól, majd busszal az egyre erősebben zuhogó esőben felmentünk a Nyergestetőre, ahol az egyik utolsó csatát vívták a magyar vitézek 1849-ben. Három kivételével mindnyájan itt pusztultak. A sírhalom tetején száznál is több emlékező kopjafa áll tiszteletükre. A kanyargós szerpentinen leereszkedtünk Csíkba, annak is legszentebb helyére, Csíksomlyóra. A kegytemplomban mindnyájan elmondtunk egy csendes fohászt, majd egyenként megérintettük a csodatevő Babba Máriát. Mivel épp elállt az eső, úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a Kissomlyó-hegyre a legmeredekebb szakaszon, a Kálvária-úton. Fárasztó, de gyönyörű út volt. A tetőn megpillantottuk a régi kis kápolnát és az ott élő remete otthonát. Onnan nagyon szép rálátás nyílt a Kissomlyót a Nagysomlyóval összekötő nyeregre, ahol minden évben félmillió magyar ember szokott összegyűlni a pünkösdi búcsúban. Ez a legnagyobb magyar megmozdulás már több mint húsz esztendeje. Feltöltekezve az ottani szellemi energiával, lementünk Csíkszeredába, hogy valami táplálékot is magunkhoz vegyünk. Salló Emőke helyi cserkészbarátunk nagyon finom vacsorát - bográcsgulyást - rendelt a korona étteremben. Ennek elfogyasztása után búcsúztunk el ittlétünk és programunk szervezőjétől, túravezetőnktől, cserkésztársunktól, Gaál Sándor bától, aki egy valóban példamutató és rendkívül jó, kiváló ember.
A hazaút során áthaladtunk a Hargitán, mely gyönyörű vonulataival, fenyveseivel és tisztásaival az esőben és a ködben még vadregényesebb volt. Székelyudvarhelyt elhagyva megálltunk Korondon, hogy mindenki vásárolhasson magának a gyönyörű fazekas munkákból. Jó napja volt a gazdának :) Megálltunk pár percre Farkaslakán is, hogy fejet hajtsunk Tamás Áron sírjánál, mely a végrendelete szerint a két hatalmas cserfa között található a templom mellett. Pár órányi szundikálás után éjjel két óra magasságában Kolozsvárra értünk, ahol a szépen kivilágított Szent Mihály-teplomot és Mátyás király szobrát is megtekintettük a főtéren, majd pár percnyi hangulatos séta után megálltunk egyik legdicsőbb királyunk szülőházánál meg a ferences kolostornál is. Újra vissza a buszba, majd reggelre az egyik határra értünk, ahonnan átmentünk egy másik határra, melyen ha kicsit körülményesen is, de át is eresztettek.

Köszönet mindenkinek, aki szervezte, támogatta utunkat. Jövőre ismét megyünk!

JM!

Galéria. 

Vissza.