KCST!
Mindannyiunk számára örökre emlékezetes és csodálatos élményekkel gazdagodva értünk vissza tegnap délben a Munkácsi 1.sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat által szervezett Székely-földi útról.
A beregszászi, csapi és nagyszőlősi cserkészcsapatok tagjaival és barátainkkal kiegészülve közel negyvenen indultunk el augusztus 24-én hajnalban erre a hosszú útra.
Az út apropóját az adta, hogy az első világháborúban, az 1916-17-es években többek között a magyar királyi munkácsi 11. honvéd gyalogezred védte Magyarország határát Székelyföldön az Úz-völgyénél. Közülük több százan hősi halált haltak és itt vannak eltemetve. Ennek a gyalogezrednek a katonái építették fel 1917-ben az itt folyó Magyarós-patak mellett a katonakápolnát is. Ezen hős katonák sírja és emléke előtt jöttünk el tisztelegni. A II. világháború végén, a román átállás után pár nappal, augusztus 26-án kegyetlen, rengeteg áldozatot hozó összecsapások után itt jöttek be országunk területére a szovjet csapatok. 19 éve ezen a napon minden névben a székelyek egy megemlékezést tartanak, melyen idén mi is részt vettünk abban a katonai temetőben, melyben ezernél is több első világháborús katona van eltemetve.
Székelyföldre menet megtekintettünk Segesvár gyönyörű óvárosát, majd a 13 órányi út végén megérkeztünk Sepsiszentgyörgyre, ahol már vártak minket a 14. sz. dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat tagjai Gaál Sándor csapatparancsnok, korábbi szövetségi elnök vezetésével. Sándor bának nagyon sokat köszönhetünk, hiszen az ottlétünket és a székelyföldi programunkat ő szervezte, melyet nagyon szépen köszönünk! Finom vacsorát kaptunk minden nap végén, melyek igencsak tartalmasak voltak.
Augusztus 25-én részt vettünk Zágonban Mikes Kelemen szimbolikus temetésén, amikor is a község híres szülöttének rodostói sírhelyről hozott földet egy kis koporsóban eltemették egy szép, de kissé hosszúra nyúlt ünnepség keretében, ahol a mi csapatunk is koszorúzott. Egy kis kupica pálinka elfogyasztása után tovább haladtunk Csomakőrösre, ahol megtekintettünk a falu szülöttének, Kőrösi Csoma Sándornak az emlékmúzeumát. Kovásznán megkóstoltunk kétféle illatos borvizet, lekukkantottunk a bugyogó Pokolsárra, majd Készdivásárhelyen a város főterén egy csoportképre beálltunk Gábor Áron szobra elé. Továbbhaladva Háromszék csodaszép falvai között, a következő állomáson, Csernáton meghallgattuk a múzeum vezetőjének, Pali bának rengeteg bölcsességet tartalmazó gondolatait, majd szétnéztünk a nagyon gazdag múzeumban és annak udvarán. Vacsora előtt néhány vezetővel elmentünk megnézni a csodaszép környezetben, közel ezer méteren levő Vadas cserkészparkot, Sándor bá és cserkésztársainak művét. Itt lehet igazán élmény dús cserkésztáborokat tartani!
Másnap korán reggel indultunk az Úz-völgyébe. Az Ojtozi szoroson keresztül kimentünk Moldvába, ahonnan a nap fő eseményének a helyszínét közelítettük meg az utak rossz minősége miatt mintegy 150 km-es kerülővel. Visszatérve az ezeréves határhoz megálltunk pár percre az Úz vizével felduzzasztott hatalmas gátnál, majd tovább mentünk a megemlékezés helyszínére, a völgyben elterülő katonatemetőhöz. Itt kb. 1000 magyar katona sírja található. Rajtunk kívül több mint ezer ember jött el, hogy már hagyományosan lassan 20 éve tisztelegjen a hősök sírja előtt. Fantasztikus élmény volt ott lenni! A helyi emberek, a székelyek meghatódva nézték, ahogy a messziről jött kárpátaljai cserkészek az otthonról hozott földet a sírokra helyezik. A rendezvény után kicsit vártunk, amíg elkészül a hatalmas üstben rotyogó pityóka tokánnyal, majd jóízűen el is fogyasztottuk azt. Ebéd után kigyalogoltunk a munkácsi katonák által épített kápolnához, melynek oltárához is elhelyeztünk egy koszorút, elénekeltük a himnuszt majd körbejártuk az épületet. A belső falán még ott van az emléktábla, mely szerint a munkácsi ezred építette, Nuszer J. aláírással. A hazaút ismét kis kerülővel zajlott, ugyanis Moldván keresztül menet északra haladtunk és a Gyimesen át jöttünk vissza "magyar" területre. Gyimesbükknél léptük át az 1000 éves határt. Ott a Rákóczi-vár romjait is megtekintettük, megmászva a meredek és hosszú lépcsőjét.
Hétfő volt azt utolsó napunk, melyet Székelyföldön töltöttünk. Délelőtt kis gyalogtúrát tettünk Sepsiszentgyörgyön, melynek elején csoportfotó készült BiPi szobránál, majd megtekintettük nevezetes helyeit, épületeit illetve ellátogattunk a pár hónapja avatott nagyon kedves, családias cserkészházba, melyben egy szép cserkészmúzeum is működik. mindnyájan példát vehetünk, mennyire komolyan veszik itt a cserkészkedést és a múlt ápolását a felnőttek és a fiatalok is. Az eleredő esőben elbúcsúztunk nagyon kedves vendéglátóinktól, majd busszal az egyre erősebben zuhogó esőben felmentünk a Nyergestetőre, ahol az egyik utolsó csatát vívták a magyar vitézek 1849-ben. Három kivételével mindnyájan itt pusztultak. A sírhalom tetején száznál is több emlékező kopjafa áll tiszteletükre. A kanyargós szerpentinen leereszkedtünk Csíkba, annak is legszentebb helyére, Csíksomlyóra. A kegytemplomban mindnyájan elmondtunk egy csendes fohászt, majd egyenként megérintettük a csodatevő Babba Máriát. Mivel épp elállt az eső, úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a Kissomlyó-hegyre a legmeredekebb szakaszon, a Kálvária-úton. Fárasztó, de gyönyörű út volt. A tetőn megpillantottuk a régi kis kápolnát és az ott élő remete otthonát. Onnan nagyon szép rálátás nyílt a Kissomlyót a Nagysomlyóval összekötő nyeregre, ahol minden évben félmillió magyar ember szokott összegyűlni a pünkösdi búcsúban. Ez a legnagyobb magyar megmozdulás már több mint húsz esztendeje. Feltöltekezve az ottani szellemi energiával, lementünk Csíkszeredába, hogy valami táplálékot is magunkhoz vegyünk. Salló Emőke helyi cserkészbarátunk nagyon finom vacsorát - bográcsgulyást - rendelt a korona étteremben. Ennek elfogyasztása után búcsúztunk el ittlétünk és programunk szervezőjétől, túravezetőnktől, cserkésztársunktól, Gaál Sándor bától, aki egy valóban példamutató és rendkívül jó, kiváló ember.
A hazaút során áthaladtunk a Hargitán, mely gyönyörű vonulataival, fenyveseivel és tisztásaival az esőben és a ködben még vadregényesebb volt. Székelyudvarhelyt elhagyva megálltunk Korondon, hogy mindenki vásárolhasson magának a gyönyörű fazekas munkákból. Jó napja volt a gazdának :) Megálltunk pár percre Farkaslakán is, hogy fejet hajtsunk Tamás Áron sírjánál, mely a végrendelete szerint a két hatalmas cserfa között található a templom mellett. Pár órányi szundikálás után éjjel két óra magasságában Kolozsvárra értünk, ahol a szépen kivilágított Szent Mihály-teplomot és Mátyás király szobrát is megtekintettük a főtéren, majd pár percnyi hangulatos séta után megálltunk egyik legdicsőbb királyunk szülőházánál meg a ferences kolostornál is. Újra vissza a buszba, majd reggelre az egyik határra értünk, ahonnan átmentünk egy másik határra, melyen ha kicsit körülményesen is, de át is eresztettek.
Köszönet mindenkinek, aki szervezte, támogatta utunkat. Jövőre ismét megyünk!
JM!