2016 és 2017 az évfordulóké és az ünneplésé a Beregszászi 4. Számú Bendász István Cserkészcsapatban, ugyanis immáron 25 éve tevékenykedik csapatuk Beregszászban, idei farsangi összejövetelük pedig a huszadik a báljaik sorában. Évről évre más kultúrába és más korszakba – Latin-Amerika, a Vadnyugat, az Ezeregyéjszaka meséi, a 20-as évek Amerikája – kalauzolják a beregszászi fiatalságot a szervezők. Idén a jubileumhoz mérten különleges kerettörténettel készültek, az Oscar-gálát elevenítették meg a beregszászi cserkészek.
Ünnepi üléssel emlékezett meg 25 évvel ezelőtti megalakulásáról a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ). A munkácsi Rákóczi-kastélyban megtartott találkozóra kárpátaljai cserkészvezetők mellett az anyaországi és külhoni cserkészszövetségek képviselői és olyan személyek is meghívást kaptak, akik segítették a mozgalom kárpátaljai újraindulását 1991-ben, illetve olyanok, akik segítik tevékenységét ma is.
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség 2016. december 2-4. között őrsvezető és Rover hétvégét szervezett a Munkácsi járásban, Beregszentmiklóson. A résztvevő cserkészek Kárpátalja több településéről érkeztek a „Vodohraj” üdülőközpontba. Nagyszőlős, Bene, Beregszász, Déda és Munkács városainak cserkészcsapataiból 26-an képviselték közösségeiket.
A huszonöt éves, munkácsi központú Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség több mint húsz éven keresztül használt közös székházat a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetével. Tavaly lehetőség nyílt arra, hogy saját székházat vásároljanak Munkács központjában. A világ magyar cserkészszövetségei által megvalósított összefogásnak és a magyar állam támogatásának köszönhetően sikerült a korábbi lakóházat teljesen felújítani, székházzá alakítani, és a Magyar Cserkészszövetségek Fórumával, a világban működő magyar cserkészszövetségek vezetőinek közgyűlésével egybekötve, 2016. május 6-án ünnepélyesen felavatni.
2016. május 6–8. között Munkácson tartotta tavaszi ülését a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma (MCSSZF), melyen a világban működő magyar cserkészszövetségek vezetői vettek részt. A vendéglátó szervezet a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség volt, az ülést a május 6-án avatott új székházban tartották.