Egy pompás idénynyitó túra után különböző cserkészprogramokkal, csapattáborokkal, kiképző táborokkal folytattuk a nyarat, és persze nem maradhatott el a túrázás sem!
A nyár zárásaként úgy döntöttünk, hogy tovább fokozzuk élményeink számát és a csúcspontra emeljük őket, aminek megvalósításaképpen Kárpátalja legmagasabb csúcsainak a megmászását tűztük ki célul.
Idén a budapesti 543-as Csaba királyfi cserkészcsapat meghívására július 8-17 között Pusztavám mellett egy nagyon emlékezetes, élménydús közös táborozáson vettek részt cserkészeink.
Köszönet a meghívóknak és a támogatóknak, na és persze mindenkinek, aki ezt az együtt eltöltött 10 napot emlékezetessé tette :)
A hivatalos statisztika szerint ma már csak 6900 magyar él a több mint nyolcvanezer lakosú Munkácson. Számukra szerveztek immár hatodik alkalommal találkozót a városban működő magyar cserkészcsapat kezdeményezéséhez csatlakozva a helyi magyar közösség tagjai Popovics Pálnak, a cserkészcsapat parancsnokának vezetésével. Az idei találkozó minden korábbinál nagyobb szabású volt, több mint hatszáz résztvevővel, sok-sok programmal. A II.
2015. április 18-án végre kezdetét vehette a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség régen betervezett első számú közös kerékpáros túrája szűkebb Hazánk, Kárpátalja útjain. Az előkészületek elején többen is jelezték részvételi szándékukat, de az indulásunkra végül is négyen gyűltünk össze. Egy bátor hölgy és három legény. Név szerint: Kalitics Erika, Biszinger Róbert, Pfeifer István és jómagam. Kisebb eligazítás, videózást követően, valamicskével hét óra után útnak is indultunk. el is.